A baba mozgásfejlődése
Akkor látjuk, mennyire gyorsan telik az idő, mikor kisbaba érkezik a családba. Hihetetlen látni, ahogy napról napra, hétről hétre milyen hatalmas fejlődésen mennek keresztül.
Ahogy egy újszülöttből izgő-mozgó totyogó válik pár hónap alatt, ahogy látjuk, hogy kinyílik számukra a világ, mindent milyen hihetetlen érdeklődéssel szemlélnek maguk körül. Egy szempillantás alatt felnőnek, egyszer csak azt vesszük észre, hogy az addig csak feküdni, maximum forogni tudó babánk elindul felfedezni magának a világot, először kúszva, majd mászva, aztán szépen lassan lépegetve.
Persze ez a folyamat is csak visszatekintve tűnik egy szempillantásnak, hiszen van, mikor telnek a hetek, és a szülők aggódnak, hogy esetleg a baba nem fejlődik olyan gyorsan, mint a vele egykorúak. Ilyen szülővé válni, amint megfogan a gyermekünk, mindig van miért aggódni. Minden baba más ütemben fejlődik, ez teljesen természetes. Nincs értelme őket hasonlítgatni, hiszen van, amelyik már 3 hónaposan forog, de utána sokáig nem tanul semmi újat, és akad olyan is, aki csak 5 hónaposan kezdi a forgást, viszont utána pár nap múlva elkezd kúszni is. Mielőtt teljesen pánikba esnénk, jobb, ha utánanézünk, a szakirodalom szerint mik azok a gyanújelek, melyek arra utalnak, hogy nem fejlődik elég jó ütemben a gyermekünk, tűzzük ki az egyes mozgásfejlődési lépcsőfokok utolsó határidejét célnak, és addig teljes nyugalommal és a babánkba vetett bizalommal várjuk, hogy a saját tempójában haladjon. Ne görcsöljünk teljesen rá, hiszen akkor ezt a stresszt a baba is átveszi. Fontos, hogy meg tudjunk élni minden pillanatot a kisbabánkkal, hiszen ha mindig azon görcsölünk, hogy valami nincs rendben, akkor lemaradunk a hétköznapok csodás pillanatairól.
Nézzük, az első pár hónapban mikor is kell ténylegesen arra gyanakodnunk, hogy a babánk nem fejlődik rendesen, és szükséges szakember segítségét kérni.
- hónaposan
A baba felfedezi a kezeit, azokat középre hozza és nézegeti. Kezébe adott tárgyakat megpróbálja megfogni és a szájába veszi, de még sokszor elejti. Erre nagyon jó megoldás a karokra helyezhető csörgő, hiszen ez felhívja a baba figyelmét a kezére, és a fogást is gyakorolni tudja. Ebben a korban gyanújel lehet, ha a baba hason fekve mindig sír, és fejét csak egy irányba fordítja.
4-5. hónaposan
A baba felfedezi a lábait, azokkal játszik - ehhez tökéletes választás a lábra húzható játék, ami hosszú percekre leköti a figyelmét. Ekkor várható, hogy megtanuljon mind a két irányba forogni, hason nyújtott könyökkel támaszkodni. Gyanújel lehet, ha mellkasát nem emeli magasra, támaszkodva a kezeit ökölben tartja.
6-7. hónaposan
Ha hason fekve megtámasztjuk a lábát, megpróbál kúszni, játékai után gurul. Jellemző, hogy sok baba ilyenkor hason a saját tengelye körül közlekedik, vagy kúszna, de nem előre, hanem hátrafelé csúszik, ezzel nincsen semmi baj. Vannak babák, akik fél évesen már szépen váltott kézzel-lábbal kúsznak, de ők a kivételek, ne ijedjünk meg, ha a mi babánknak ez még nem sikerül. Gyanújel viszont, ha a hátán próbál közlekedni, vagy ha hason gyakran kifeszíti oldalra a kezeit és lábait, vagyis repülőzik.
Természetesen ezeket a mozgásfejlődéseket a védőnő és a gyermekorvos is figyelemmel követi, és elirányít minket a megfelelő szakemberhez, amennyiben szükséges. De a saját megnyugtatásunkra érdemes tudni, mik az elvárható fejlődési mérföldkövek, hogy ne ijedjünk meg, ha nem olyan gyorsan fejlődik a babánk, mint más korabeli gyermek.