Pocakidő - A baba hasaltatása
Az úgynevezett pocakidő kifejezéssel sok helyen találkozhatnak az újdonsült szülők.
A legtöbb újszülött az első napokban-hetekben szinte csak eszik és alszik, a pár perces ébrenléti idejében sem képes semmilyen helyzetváltoztatásra - bár már ekkor is vannak babák, akik az első perctől kezdve sokkal több energiával rendelkezdnek, emelik és fordítják a fejüket, valamint két alvás között is szívesen elnézelődnek. Ébrenléti időben a babák legtöbbször a hátukra fektetve vannak, hiszen így könnyebben fel tudják fedezni a környezetüket, a fejük felé lógatott játékokat, és a szülők is így tudnak a legjobban interakcióba lépni velük. Éppen ezért fontos a pocakidő, vagyis, hogy kiemelten figyeljünk arra, a baba az első perctől kezdve töltsön el ébrenléti időt hason fekve is.
De miért is ennyire fontos a hasaltatás?
Elősegíti a mozgásfejlődést
Ahhoz, hogy a baba mozgásfejlődése idővel rendben végbemenjen, elengedhetetlen, hogy az izmai megerősödjenek. A forgás, kúszás, mászás, majd a felállás és járás mind mind összetett mozgásfolyamat, melyekhez a nyak, hát és törzsizmok fejlesztése szükséges. Ennek a legjobb módja, ha a baba hason tölt ébrenléti időt. Hiszen ahhoz, hogy a baba hason jobban láthasson, meg kell emelnie a fejét, át kell fordítania a hangok és tárgyak irányába. Ahogy erősödik, rá fog jönni, hogy az alkarjára, később a kezeire is tud támaszkodni, hogy jobban láthasson. Ha a baba csak háton fekve tölti az idejét, akkor ezek az izmok nem erősödhetnek meg, hiszen akkor csak a keze és a lába jár a levegőben.
Megelőzi a fej eldeformálódását
Mivel az újszülöttek csontozata még sokkal puhább, mint a felnőtteké, ha a baba csak a hátán tölti az idejét, könnyen eldeformálódhat a feje. Kiemelten fontos ahasaltatás ébrenléti időben, ha a baba a hátán alszik, hiszen így a napjának legnagyobb részét alapból a hátán fekve tölti.
Segít a hasfájáson
Mivel a hason fekvés segíti a bélgázok távozását, a hasfájós babáknak is nagy segítség, ha sokat lehetnek hason. Fontos azonban, hogy ne közvetlenül evés után fektessük a babát a hasára játszani, hiszen ekkor megnyomhatja a gyomrát, és visszajöhet az étel. Ezt könnyen megelőzhetjük, ha sokáig büfiztetjük a picit.
A hasaltatásra is igaz, hogy mindenképpen tartsuk be a szabad mozgás elveit: ne helyezzük a babát túl puha felületre, hiszen ott nem tudja magát eléggé megtámasztani, és arra is figyeljünk, hogy a ruha ne akadályozza a mozgásban.
Vannak babák, akik kifejezetten szeretnek hason lenni, de akad olyan is, aki azonnal sírásba kezd, amint hasra teszik. Teljesen érthető reakció ez, hiszen háton nem kell megerőltetni magát ahhoz, hogy érdekességeket lásson, míg hason ezért meg kell dolgoznia. Fontos, hogy mégis kitartsunk a pocakidő mellett, hiszen minél többet van hason a baba, annál erősebb lesz, így egyre jobban fogja kedvelni ezt a pózt is.
Mit tehetünk azért, hogy megkedvelje a hasalást?
Próbáljuk meg érdekes játékokkal lekötni a figyelmét, feküdjünk mi is mellé, és játszunk így vele. Ha eleinte nagyon nem tetszik neki ez a póz, akkor egy puha takarót összetekerhetünk kis hengerbe, amit alá rakhatunk, hogy kicsit megemeljük a hónaljánál, hogy jobban lásson. Ha van otthon gimnasztikai labda, az is remek lehetőséget nyújt, ha a babát ráfekteted és óvatosan mozgatod jobbra balra. Fektetheted akár a saját mellkasodra is a kicsit, hiszen ekkor a feje megemelésében azt inspirálja, hogy láthasson téged.