Legyen stresszmentes a bevásárlás babával
Miután kisgyerek érkezik a családba, olyan hétköznapi tevékenységek is, mint a bevásárlás kihívást jelenthet.
Minden korosztálynak megvan a maga nehézsége, ami miatt a vásárlás roppant bonyolult és stresszes lehet. A pár hónapos csecsemő ugyan még jobban hordozható, hiszen elegendő babakocsiban tolni, vagy magunkra kötni, viszont nagyon gyorsan lefárasztja a sok új inger és a hangzavar, valamint hamar megéhezik, így tűpontossággal meg kell tervezni, mikor tudunk elindulni vele és mikorra kell hazaérnünk. Később, mikor már ülni tud a baba, jobb ötlet beültetni a bevásárlókocsi ülésébe, hogy mindent láthasson. Ekkor egy ideig a sok újdonság eltereli a figyelmét, azonban mindezt hamar megunhatják, pláne, ha egy totyogóról van szó, aki egész nap a saját lábán szeretne mindenhova menni. Nézzünk meg néhány tippet, hogyan tehetjük stresszementesebbé a bevásárlást babával.
Tervezzünk előre
Érdemes a bevásárlás időpontját előre megtervezni, legjobb, ha alvás után eszik a gyerkőc, és azonnal indulunk is, hogy még friss és jókedvű legyen. Nem érdemes későre hagyni a bevásárlást, mert a nyűgös baba még kevésbé tudja tolerálni a nagy zajt, és a túl sok inger az esti elalvást is meg fogja nehezíteni, ha túl közel esik egymáshoz az időpont. Érdemes olyan időpontot választani, amikor nincs csúcsforgalom, például jobb hétköznapra tervezni. Gondoljuk át előre, hogy mit szeretnénk venni, írjunk bevásárlólistát, így nem marad le semmi, és nem is vesz el sok időt, hogy ott kell mindig felidézni, mit is szerettünk volna. Ha már nagyobb a gyerkőc, akkor jó kis elfoglaltság lehet vele együtt kigondolni a listát, és akár a boltba is rábízhatjuk, hogy jól őrizze meg nekünk.
Készíts össze mindent, amire szükséged lehet
Érdemes játékokkal készülni, amik lekötik a kicsi figyelmét. Fontos, hogy vigyünk magunkkal innivalót és egy kis nassivalót is. Öltöztessük a gyerkőcöt rétegesen, ne gondoljuk, hogy ha kint jó idő van, nem kell vinni pulcsit, hiszen a boltokban sokszor hidegebb van a sok hűtőpult miatt. A bevásárlókocsik kicsit sem higiénikusak, hiszen naponta több száz ember fogdossa meg őket, és tisztítani se szokták. Vigyünk magunkkal bevásárlókocsira húzható huzatot is, amit rá tudunk húzni az ülésre és a fogóra, mielőtt beültetjük a gyereket. Ez egyrészt kényelmesebb helyet biztosít a gyereknek, másrészt megóvja őt, hiszen nem kell a koszos felületet fognia, sőt, ha kisebb babáról van szó, akkor megkóstolnia.
Nagyobb gyereknek próbáld úgy előadni a vásárlást, mint egy nagy kalandot. Nézelődés közben mindent kommentálj neki, mutasd meg, mi mire való, tanítsd a hétköznapi tárgyak és termékek neveire és arra, mire használható. Ha nem csak egy kötelezően letudható tevékenységként gondolsz rá, akkor a bevásárlás akár kellemesen együtt töltött idő is lehet.