Nyaralás terhesség alatt
Mivel a várandósság egy természetes élettani állapot, így egy bizonyos szakaszig semmi akadálya nincs az utazásnak. A terhesség elején akár még repülővel is lehet utazni, később azonban ez már nem ajánlott. Azonban nem minden kismamának javasolt mindenféle úticélt kitűznie magának. Amennyiben cukorbetegség, magasvérnyomás, trombózisra való hajlam, jelentősebb túlsúly áll fenn, esetleg korábbi vetélés vagy koraszülés történt, úgy terhesség alatt kerülendők a hosszabb utazások.
Egy egészséges kismama a világ számos pontjára elutazhat a várandósság hatodik hónapjának, azaz a második trimeszternek a végéig. Azonban a harmadik trimeszterben már nem érdemes nagyobb utakat betervezni; ugyanis ekkor már gyakoriak a kötelező kontrollvizsgálatok és egyre több stressz vagy teher érheti a kismamát a szülés közeledtével.
Külföldi nyaralás
Fontos szempont, hogy az úticél területén ne legyen komolyabb fertőzésveszély. Kerüljük azokat az országokat, ahol a higiéniai viszonyok rosszak. Vegyük figyelembe az orvosi ellátás színvonalát és vigyük magunkkkal a terhességgel kapcsolatos összes összes orvosi papírt és dokumentációt.
Utazás
Kisebb sétákat még a terhesség harmadik szakaszában is tehetünk, azonban már kerüljük a megterhelő, bakancsos-hátizsákos kirándulásokat. Az autóban történő utazásnál figyeljünk a biztonsági öv helyes használatára; állítsuk be megfelelően az öv magasságát. Az öv alsó része legyen a pocak alatt, a csípőcsontok magasságában. Az övet sose tegyük a hasunkra, hanem a melleink között keresztbevetve, valamint a has alá. Így nem éri nyomás a magzatot.
Olyan autóval utazzunk, amelyben légkondi is található, így a hőmérsékletet szabályozhatjuk. Ha több órás az út, úgy javasolt rövidebb-hosszabb pihenőket tartani, azaz legalább óránként megállni, kicsit mozogni és folyamatosan pótolni a szükséges folyadékmennyiséget. Legyen nassolnivaló a kocsiban, ha esetleg hirtelen leesne a vércukorszint.
Fürdés, úszás
Az úszás, fürdés nem káros a terhességre, azonban nem szabad túl hideg vagy túl meleg vízben fürödni, ugyanis méhgörcsöt okozhat. Kerüljük a kétes tisztaságú és a 30 foknál melegebb medencét, amely számos baktériumot tartalmazhat.
A harmadik trimeszterben már nem ajánlatos fürödni, mivel a méhszáj ilyenkor már kissé nyitott, és így könnyebb fertőzést összeszedni.
Napozás
A hőség megterhelő lehet a kismama szervezetére, így a délelőtt 11 és délután 3 óra közötti időszakot érdemes kerülni. Utána is inkább árnyékos helyen tartózkodjunk, mint például egy lombos fa alatt. Óvjuk a pocakot, viseljünk kalapot és szellős pamutruhát. Használjunk napvédő szereket, legalább 20-as faktorszámú krémet.