Anyatej: 5 fontos tény, amit lehet nem tudtál róla
Mit is tartalmaz az anyatej? Legtöbbször hallhatjuk, hogy mindenféle jót, amire a babának szüksége lehet. Azonban itt az ideje, hogy megtudj többet az anyatejről.
Ma már számos táblázatot lehet találni az interneten, hogy az anyatejben milyen és mekkora mennyiségben találhatók meg a zsírok, fehérjék, a tejcukor és a különféle ásványi anyagok. Azt viszont tudnod kell, hogy ezeknek az összetevőknek az arányai, a szoptatás hónapjai alatt, de akár egy szoptatáson belül is változhatnak. Az anyatej összetétele nem állandó, hanem mindig a baba életkorának, szükségleteinek megfelelően alakul.
Sokszor mondogatják, hogy minden cseppje aranyat ér. Ezért is érdemes már a szülőágyon, a születést követő első órában megkezdeni a szoptatást és a babóca első hat hónapjáig folyamatosan biztosítani, így megfelelően növekedhet és fejlődhet a saját ütemében. Általában az anyatejes táplálást maximum a baba kétéves koráig ajánlják.
5 fontos tény az anyatejről
- Összetevői a baba fejlődéséhez igazodik
Az anyatej összetevői nem állandók. Folyamatosan változnak, az újszülött szükségleteihez igazodva. Míg a születés utáni első héten sűrű és magas fehérje-és ásványianyag-tartalmú, addig a második héten tápanyagban és immunglobinban már kevesebb, átmeneti anyatej termelődik. Az első héten még alacsonyabb a zsír- és szénhidrát- tartalma, valamint sárgás színű tej termelődik, amelyet colosztrumnak nevezünk.
A születést követő 15-20. naptól beszélünk érett anyatejről, amely már hasonlít a rendes tejre. Fehérebb és hígabb állagú.
- Először a szomjat oltja, azután táplál
A szoptatás elején általában először egy vízszerű, hígabb tejet eszik a baba, ezért szomjoltó tejnek is hívják. A szoptatás folyamán azonban az anyatej egyre sűrűbb lesz, több zsírt és kalóriát kezd el tartalmazni.
- Az anyának és a babának is jó
Egyes kutatások szerint az anyatejes táplálás gyorsíthatja a terhesség során megnagyobbodott méh összehúzódását, valamint csillapíthatja a vérzést. A babák egészségét megvédi a különböző megbetegedések és fertőzések ellen, megakadályozhatja a későbbi cukorbetegség, hízás és asztma kialakulását. Továbbá erős kötődés jöhet létre az anya-gyermek között, a szoptatás során.
- Amire a babának szüksége van: vitaminok, szénhidrátok, zsírok, fehérjék
Az anyatej egyik legfontosabb eleme a fehérjék. Összetétele 60-80% tejsavófehérje és 20-40% kazein. Ezek a fehérjék segítenek a baktériumok elleni védekezésben, és az allergia megelőzésében. Mindemellett olyan zsírokat is tartalmaz, amelyek az agy fejlődését és a zsírban oldódó vitaminok felszívódását segítik. Vitaminforrása azonban főleg az édesanya vitaminforrásától függ. Ezért kiemelten fontos, hogy ebben az időszakban gondoskodjunk a megfelelő vitaminbevitelről. A-, C-, D-, E-, és a K-vitaminok nélkülözhetetlenek a baba számára. A negyedik legfontosabb összetevő pedig a szénhidrát, ezen belül is a laktóz. Az anyatej teljes kalóriatartalmának körülbelül a 40%-át teszi ki. A laktóz segíti a gyomorban található, kártékony baktériumok számának csökkenését, valamint az egészséges baktériumok növekedését.
- Probiotikum hatása véd
Köztudott, hogy az anyatejjel táplált babák kevésbé lesznek hajlamosak betegségekre, amint először mennek közösségbe, mint például bölcsibe. Ugyanis az anyatejben található lactobacillusok és bifidobaktériumok segítik a baba bélflórájának optimális fejlődését és az immunrendszerük megfelelő formálását.