Az első pár hét otthon, a kisbabáddal
Igazi kihívás! Az első hetek meglehetősen megterhelő lehet a számodra, ugyanis rengeteg kérdés merülhet fel benned és bizonytalan lehetsz, hogy vajon mindent jól csinálsz-e.
Most adunk néhány tippet, hogy könnyebben átvészeld a kezdeti nehézségeket:
Bukás
Igyekezz szoptatás közben többször is megbüfiztetni a babádat, evés után pedig tartsd függőlegesen jó pár percig, ne fektesd le azonnal vízszintes helyzetbe. Így kisebb az esélye, hogy visszajöjjön a tejcsi.
Köldökcsonk
Elég ijesztően tud kinézni és szinte félsz hozzáérni. Azonban teljesen normális jelenség, ha kicsit feketésen néz ki. Tartsd szárazon, ne érjen bele a fürdővízbe és kezeld az orvosod által felírt fertőtlenítővel. Általában három hét alatt leesik a kölcsökcsonk.
Széklet
Szülés után a babák széklete általában feketés-zöldes, amit más néven magzatszuroknak is nevezünk. Pár nap eltelte után viszont már sárgás, barnás színűvé válhat, attól függően, hogy anyatejes vagy tápszeres etetésről van szó. Az állaga többféle lehet, szoptatásnál pedig semmilyen szaga nincs.
Baba légzése
A picik percenként körülbelül hatvanszor vesznek levegőt, ami teljesen normális, valamint a hat másodperces légzésszünet is, ami valljuk be őszintén, elég ijesztő tud lenni. Azonban ha ziháló vagy állandó szapora légzés áll fenn, úgy fontos beszámolni a doktornak, mert légzőszervi problémára is utalhat. A legtöbb anyukát megnyugtatja a légzésfigyelő beszerzése, így ha túlságosan félted a picidet, akkor szerezz be te is egyet.
Fürdetés
Ha számodra ez a mumus, akkor nem kell feltétlenül napi szinten fürdetned a bébidet, azonban a napi rutin szempontjából ajánlott lehet. Ha kimarad egy-egy nap, akkor legalább egy vizes törlőkendővel töröld át a kis arcát és a popsiját. Jó trükk, hogy evés után kezdjetek bele a fürcsizésbe, arra azonban ügyelj, hogy ne legyen tele a pocakja. Vagy csak picit etesd meg, vagy várj etetés után egy fél órát. Legyen meleg az adott helyiségben, ahol a fürdetés zajlik, a víz megfelelő hőmérsékletű legyen és készíts ki előre minden fontos kelléket, így csökkenthető a baba sírásának időtartama.
Napirend
Bár az első napokban, hetekben szinte lehetetlen kialakítani a napi rutint, azért igyekezz erre törekedni; játék, evés, séta, fürdetés, öltöztetés, alvás. Amennyiben lehetséges, próbáld meg ezeket minden nap ugyanolyan sorrendben csinálni, így az álmatlan éjszakák száma is csökkenthető.
Síró baba megnyugtatása
A kisbabák csak sírással tudják kifejezni a szükségleteiket. Ne ijedj meg, ha kétségbeesetten elkezd sírni, inkább gondold végig, hogy vajon éppen mi lehet a probléma. Éhes?Tele a pelus? Melege van vagy fázik? Szorítja a ruha? Túl erős a fény vagy zaj? Nem tud büfizni? Tele az orra? Esetleg beteg, nem érzi jól magát? Fáj a hasa?
Ha egyik sem, akkor lehet, hogy csak fáradt és nehezen tud elaludni vagy csak veled szeretne lenni. Ekkor a következőket tudod tenni:
- Tedd a válladra és sétálgass vele
- Ringasd a karodban
- Beszélj hozzá vagy énekelj neki
- Tedd mellre
- Tedd babakocsiba és tologasd
- Kösd magadra a megfelelő babahordozóval és sétálgass vele
Ne feledd, minden babának vannak nyűgösebb napjai, éjszakái. Ne csüggedj el, ha előfordul olyan nap, hogy semmi sem jó neki. Ettől még nem vagy rossz anya. Arra azonban ügyelj, hogy mindig reagálj a sírására. Ebben a korban nem lehet elkényeztetni egy kisbabát. Ha érzi, hogy ott vagy vele, felveszed, akkor kialakul benne egy életre szóló biztonságérzet.
A legfontosabb pedig: hallgass mindig az anyai ösztönödre!