Szülés utáni depresszió
Nincs is nagyobb boldogság egy kis jövevény érkezésénél, és minden újdonsült anyukától is ezt hallhatjuk vagy láthatjuk különböző közösségi felületeken. Azonban a valóságot már kevesen osztják meg a világgal. Ugyanis bárki bármit mond, az első időszak a csöppségeddel nem biztos, hogy egy leányálom. Sajnos a legtöbben szégyellnek erről beszélni, pedig lehet, hogy így jobban elkerülhető lenne a szülés utáni depresszió.
Ezt az átmeneti hangulatzavart általában azok a nők élik át, akik túl fiatalon szültek, akik rossz házasságban élnek, vagy akik egyedülállóak. De figyelni kell azokra is, akik premenstruációs szindrómától szenvednek, vagy a várandósság alatt depressziós tüneteket produkáltak. A rossz anyagi körülmények vagy a támogató család hiánya is felerősítheti ezeket az érzéseket.
Ennek a betegségnek a hátterében főleg hormonális tényező állhat, de nem kizárt a szociális vagy pszichológiai ok sem. A terhesség során felgyülemlett női hormon a szülést követő harmadik napon visszaeshet a kiindulási pontra, ami komoly megterhelést jelenthet az anya szervezete számára.
Mindemellett tudni kell kezelni a rengeteg testi és lelki változást, hiszen a szülők élete teljes egészében megváltozik. Felborul az eddigi egyensúly és a kis babucihoz kell alkalmazkodni éjjel-nappal. Megszűnnek egy időre a női-férfi szerepek, vágyak, így előfordulhat minimális elhidegülés is. Nem utolsósorban pedig komoly anyagi megterhelést is jelenthet a szülők számára a lurkó érkezése.
A szülés utáni depresszió tünetei a következők lehetnek:
állandó szomorúság, sírdogálás
kedvtelenség, érdektelenség
nem tud örülni az anyuka a gyermekének
túlzott fáradékonyság, alvászavarok
étvágytalanság, fogyás, esetleg állandó evés
reménytelenség érzése
koncentrálási nehézség, döntésképtelenség
Ma már körübelül minden tizedik nő szenved hasonló panaszoktól a szülést követő hetekben, hónapokban. Egy-két tünet általában minden újdonsült anyukánál kialakulhat, de pár nap alatt el is múlik. Orvoshoz akkor érdemes fordulni, ha a tünetek súlyosbodnak, akadályozzák a gyermek körüli teendőket, több hete fennállnak a problémák.
Fontos lenne a megelőzés, hogy a szülésről és a szülői feladatokról egy reálisan alkotott képünk legyen, irreális elvárások nélkül. Valamint ne szégyelljünk segítséget kérni.
Ha van olyan családtag, aki tud segíteni, azt fogadjuk el. Amíg valaki vigyáz a picire, addig az anyuka tud egy kicsit pihenni vagy a párjával minőségi időt eltölteni, ami feltöltheti őket és újult erővel tudnak szembenézni a szülői nehézségekkel.