Újszülött fürdetése
Mikor az újdonsült szülők végre haza vihetik magukkal a kisbabájukat, otthon azonnal rájuk szakad a sok-sok új teendő a kisbabával. Minden élmény új, minden megoldandó feladat elsőre nagyon ijesztőnek tűnik. Az egyik legfélelmetesebbnek tűnő feladat a kisbaba fürdetése, pedig, ha megfogadunk egy-két jó tanácsot, a fürdetés egyszerű és szórakoztató mindennapi tevékenység lehet.
Az újszülötteknél az egyik legfontosabb, amit észben kell tartani, hogy a kicsit sosem szabad elengedni, magára hagyni fürdetés közben, hiába a kevés víz, amiben nem merülhet el - ez nem csak az újszülöttekre vonatkozik, hanem a nagyobb babákra is. Elsőre elképzelhetetlen, de a babák akár pár centis vízben is meg tudnak fulladni. Még egy percre se hagyjuk magára a csöpséget, hiszen amellett, hogy bele tud csúszni a vízbe, a csapot is magára nyithatja, ami akár forrázáshoz is vezethet.
A másik, amire fontos figyelni, hogy a kisbabák bőre sokkal érzékenyebb, mint a felnőtteké, így a fürdető szoba valamint a víz hőmérsékletére is nagyon figyelni kell. Általánosságban elmondható, hogy a szoba hőmérséklete minimum 25 fok legyen, ami egyébként vonatkozik arra a helyiségre is, ahol a babát pelenkázzuk, öltöztetjük. A megfelelő fürdetési vízhőmérséklet pedig 36-37 fok között van. Érdemes a kisbabához beszerezni egy vízhőmérőt, hiszen sokáig fogjuk használni, de ha épp nincs otthon, legjobb, ha a csuklónkkal vagy a könyökünkkel ellenőrizzük, hiszen a felnőtteknek ott a legérzékenyebb a bőre. A babát mindig a hátánál tartva úgy helyezzük a vízbe, hogy először csak a lába érjen a vízbe, és ha nem adja jelét, hogy kellemetlen lenne neki a hőmérséklet, akkor engedjük bele lassan, fokozatosan a vízbe. A fürdetéshez használhatjuk a szokásos kiskádat, vagy beszerezhetünk egy fürdető virágot is, ami a mosdókagylóba helyezve bölcsőt formálva védi a kicsit.
A víz ne legyen túl sok, 7-10 cm víz bőven elég, a baba bőrét úgyis a vízbe mártott szivaccsal, törlőkendővel fogjuk tisztítani. Míg a köldökzsinór helye nincs teljesen begyógyulva, a víz még ennél is kevesebb legyen, hiszen nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a sebet ne érje víz, nehogy felpuhuljon és elfertőződjön. A köldökcsonk a baba 2-3 hetes korában esik le, utána már nyugodtan fürdethetjük a vízben. A fürdetésnek nem szükséges sokáig tartania, 5-10 perc teljesen elegendő. A fürdetéshez szükséges, kifejezetten a babáknak szánt, gyógyszertárban kapható fürdetőkrémet a legajánlottabb használni. Különösen figyelni kell a hajlatok tiszítására, mint például a térd, hónalj, lábujjak közötti bőrfelület, nyak vagy a fülek mögötti terület, valamint természetesen a baba fenekét és nemi szervét is meg kell tisztítani. Először háton fekve, a babát a hónaljánál fogva, a karunkkal és a megtámasztott könyökünkkel tartva, majd hasra fordítva a has-mellkasnál fogva ajánlott tartani a kicsit. Mindig figyeljünk arra, hogy megfelelően tartsuk, támasszuk meg a fejét. Az újszülött haját nem szükséges minden nap megmosni, elegendő heti egyszer, hiszen a fejbőr különösen érzékeny, és a túlzott és túl gyakori tisztítástól pikkelyesedni kezdhet, túlszáradhat.
A kicsik eleinte félhetnek az új élménytől, ilyenkor keserves sírással jelezhetik, hogy nem tetszik nekik a fürdetés élménye. Próbáljuk meg megnyugtatni a kisbabát, fogjuk gyengéden, de biztonságosan, szóljunk hozzá nyugtató szavakkal, eleinte ne erőltessük a túl sokáig tartó fürdetést, hanem apránként nyújtsuk a fürdéssel töltött időt. Ajánlott az is, hogy eleinte a fürdetést ne csak egy szülő végezze, hanem mind a ketten vegyenek részt benne. Így amíg egyikük tartja és tisztítja a kisbabát, a másikuknak van lehetősége megnyugtatni, fogni a kicsi kezét, hogy biztonságban érezze magát. Amint megszokta a baba a vizet, imádni fogja az esti fürdetést.
Ugyanakkora figyelmet kell fordítani a fürdés utáni törölgetésre, mint magára a vizes tisztításra. Fontos, hogy minden hajlatot teljesen szárazra töröljünk, majd a lehető leggyorsabban öltöztessük fel a kisbabát.