Készüljünk tudatosan a gyermekágyas időszakra
A legtöbb kismama lelkesen bújja az internetet, olvassa a terhességről szóló könyveket és vesz részt szülésfelkészítő tanfolyamon, ám a legtöbben nem fektetnek ugyanakkora hangsúlyt a szülést követő időszak tanulmányozására. Pedig a kisbaba megérkezése után kezdődik az igazi szülőség, a gyönyörű, de kihívásokkal teli gyermekágyas időszak. Éppen ezért fontos már előre tudatosan felkészülni erre az időszakra, átgondolni a lehetőségeket, és átbeszélni a párunkkal, családunkkal és barátainkkal minden felmerülő kérdést.
A gyermekágyas időszak a szülést követő hat hét, sokszor a negyedik trimeszterként is emlegetik. Ez egy nagyon érzékeny és eseménydús időszak, az újdonsült szülőknek olyan helyzetekben és szerepekben kell helyt állniuk, amik addig teljesen ismeretlenek voltak a számukra. Az újdonsült család összekovácsolódásának időszaka ez, mely bár felejthetetlen élmény, rengeteg kihívással jár. Az anyuka számára még nagyon friss élmény a szülés, és igazán ideje sincs mindent feldolgozni, hiszen ott várja a kisbabája, akit el kell látnia. Ez egy teljesen új, a nap minden percét átható felelősség. A kisbaba számára pedig az addig jól megszokott anyaméhből kikerülve a világban minden tapasztalat új, ezért minden apró behatásra nagyon érzékenyen tud reagálni. Gondoljunk csak bele, egészen a megszületéséig nem érték éles fények, a hangok is csak tompán jutottak át az anyaméhbe, és előtte sosem tapasztalta meg az éhség érzetét.
Ezt a testileg és lelkileg megerőltető időszakot nagyban elősegíti, ha előre átgondoljuk a lehetőségeinket, feltesszük a felmerült kérdéseinket, és megbeszéljük szeretteinkkel, hogy ki miben tudna segíteni. Nézzük, milyen kérdéseket jobb előre átgondolni!
Meddig tud az apuka otthon maradni? A törvényi előírás szerint az újdonsült apának 5 munkanap szabadság mindenképpen jár, de természetesen készülhetünk ennél több együtt töltött nappal is.
Ki az, aki valóban tud segíteni a gyermekágyas időszakban? A legtöbbször ilyenkor a nagyszülők segítségére számíthatnak a szülők, de fontos előre átgondolni, hogy ki miben tud segíteni. Szempont, hogy mennyire messze laknak a nagyszülők, valamint milyen a kapcsolat, hiszen ha a kismama számára csak feszültséget okoz az anyukája vagy éppen az anyósa jelenléte, akkor jobb ezt előre tisztázni. Mindenkinek jobb, ha előre átbeszélik, hogy ha éppen csak a háztartás vezetésében kérnek segítséget, vagy akár az is felmerülhet, hogy egy időre odaköltözzön a családtag, hogy a baba ellátásába is besegítsen.
Mitől éreznénk magunkat a lehető legjobban? Ahogy említettük, az, hogy kik vesznek körül, nagyon meghatározó, ne féljünk kimondani, ha valamiért ellenérzésünk lenne. Ezen kívül gondolhatunk minden apróságra, amitől jobban érezzük magunkat, legyen szó ételrendelésről, a fagyasztó vagy a nasi készlet előre feltöltéséről, egy kellemes, illóolajos fürdésről, bármiről, ami leveszi a plusz terhet a vállunkról, jobb kedvre derít és feltölt energiával.
Hol aludjon a baba? A kisbabák alvási szokásait rengeteg minden befolyásolja, de mindenesetre nem árt akár több tervet előre kitalálni. Szeretnénk, ha mellettünk aludna, vagy a saját kiságyában? Apuka mindeközben hol tudja kialudni magát, mikor már vissza kell mennie dolgozni? Szerezzünk be babafészket, amiben a baba a ház bármelyik szobájában kényelmesen szunyókálhat?
Miben tud segíteni az apuka? Manapság már nem szokás a gyereknevelésre úgy gondolni, mint ami csak és kizárólag az anyuka dolga. Jó lehet előre átbeszélni, mi az, amiben tudna a hétköznapokban segíteni az apuka. Például ha legtöbbször az ő feladata az esti fürdetés, akkor ez a közös időtöltés hozzájárulhat az apa-baba kapcsolat fejlődéséhez, és közben az anyukának is lesz egy kis ideje lepihenni.
Mikor szeretnénk fogadni a látogatókat? Van, aki legszívesebben az összes ismerősének azonnal elbüszkélkedne a kisbabájával, és van olyan is, aki ragaszkodik ahhoz, hogy csak a hat hét letelte után fogad látogatókat. Jobb ezt előre átgondolni, és szólni a családtagoknak, barátoknak, nehogy sértődés legyen a vége.