Tippek az újszülött ellátásához 2.
Az első részben már megosztottunk veletek pár tippet az újszülött ellátásával kapcsolatban, most folytatjuk a felsorolást. Az új családtag érkezésével szinte megszámlálhatatlan kérdés és feladat merül fel, ebben próbálunk segíteni.
Körömvágás
A legtöbb baba már nagy körmökkel jön a világra, és előszeretettel karmolják össze az arcukat, valamint az anyjuk bőrét szopizás közben. Ilyen esetben adhatunk a baba kezeire kis kesztyűket, vagy beszerezhetünk olyan rugdalózókat, melyek ujja visszahajtható a kis kezekre. Azonban jobb, ha nem sokáig takarjuk be a baba kezét, hiszen a gyermekek tapintással ismernek meg rengeteg dolgot, így például szoptatás során fontos, hogy kontaktusba léphessenek a mama bőrével. Az első kb tíz napban ne vágjuk le a körmöt, nehogy véletlen belevágjunk a körömágyba, és a bacilusok bejussanak. A babák körme nagyon kis puha szerkezet, az első napokban magától lefoszlik, az így levált köröm kevésbé sérül, mint az ollóval vágott. Otthon kb a tizedik napon érdemes elkezdeni vágni a babák körmeit, kifejezetten nekik való ollóval, melynek a vége le van kerekítve. Csak az újbegyen túlnyúló részt szabad levágni, és ajánlott ezt szoptatás vagy alvás közben elvégezni, amikor nagyon nyugodt. A babák körme olyan gyorsan nő, hogy nem meglepő, ha 3-4 naponta van erre szükség.
Pelenkázás
Érdemes több márkából kisebb csomaggal kezdeni, hogy ki tudd próbálni, melyik válik be, hiszen minden kisbaba testfelépítése másmilyen, így más-más kialakítású pelenka ideális nekik. Ugyanígy változó, hogy mennyire zavarja a teli pelenka a babát, vannak újszülöttek, akik már a pisis pelenkát sem viselik el magukon és akadnak olyanok is, akiket nem zavar, ha nem cserélik le azonnal. Ugyanígy kísérletezni kell a popsikrémekkel is, melyik az, amelyik a legjobban beválik a pelenkakiütések ellen. Érdemes lehet felkutatni az ingyenes baba-mama csomagokat, melyek rengeteg termékmintát rejtenek, így nem szükséges beruházni minden márkára, hanem ki lehet őket próbálni. Általában evés előtt történik a pelenkázás, viszont egyes újszülöttnek szokása, hogy evés közben kakil, náluk érdemes inkább evés utánra hagyni - ekkor viszont óvatosan kell bánni a picivel, nehogy a sok mozgás miatt visszajöjjön a tej. Ha mégis előtte pelenkázunk, hagyjuk annyira lazára, hogy két ujjunk éppen beférjen, így, ha evés közben nő a pocakja, nem nyomja meg neki.
Fürdetés
Általában a fürdetés az esti rutin része, hiszen tökéletes bevezető ez az éjszakai alváshoz. A fürdetés megkezdése előtt fontos, hogy előre odakészítsünk mindent, ami szükséges lehet, így nem kell közben pánikolni, hogy nem találunk valamit. Este 7-9 között ajánlott, ez a későbbiekben egy éjszakai alváshoz szoktatáshoz is megfelelő időpont - az első hetekben napirend híján nem kell ragaszkodni fix időponthoz, de jó, ha tartjuk ezt az intervallumot. Eleinte a legtöbb újszülött sír fürdetés közben, hiszen új nekik az élmény, de sokat segít, ha a szülő biztos kézzel tartja a kicsit, nyugtatóan beszél hozzá, esetleg a másik szülő meg is foghatja a kezét, hogy biztonságban érezze magát. Ne aggódjunk, idővel minden baba hozzászokik, sőt végül annyira élvezni fogják, hogy abba sem akarják hagyni. Újszülöttek fürdetéséhez érdemes beszerezni mosdókagylóba helyezhető fürdetővirágot, hiszen a babák imádják a kuckós tereket, az anyaméhre emlékezteti őket, így sokkal otthonosabban érzik magukat. Eleinte nagyon fontos, hogy a köldökcsonkot ne érje víz, és ez ebben a kis kehelyben sokkal könnyebben megoldható. Később egyszerű babakád javasolt, hiszen a szűkítővel rendelkezők kevés ideig használhatóak. Eleinte nem érdemes boltban kapható fürdetőt használni, hiszen ekkor még nagyon érzékeny a baba bőre, és könnyen allergizálhat. Fürdés után segít megnyugtatni a babát, ha tetőtől talpig bebugyoláljuk a törölközőbe, nyugtatóan beszélünk hozzá, és megvárjuk, míg a meleg megnyugtatja. Alváshoz a hálózsák a leghasznosabb, hiszen nem tudja lerúgni vagy magára húzni úgy, mint a takarót.
Fül
Az újszülöttek fülének ápolásával nem sok dolgunk akad, hiszen kifejezetten ártalmas, ha piszkáljuk. Amire azonban fontos figyelni, hogy fürdetés során a kicsik füle mögötti részt se hagyjuk ki, hiszen sokszor oda is be tud folyni az anyatej. Időnként fürdetés előtt vattára csöpögtetett olívaolajjal is átkenhetjük.