Szeparációs szorongás
Eddig nyugodt, kiegyensúlyozott, mosolygós babád az utóbbi napokban látszólag minden ok nélkül sírva fakad, amint kiteszed a lábad a szobából? Nem kell megijedni, ez egy teljesen normális reakció.
Ahogy a baba egyre függetlenebb lesz, elsajátítja a mászás és totyogás képességét, hirtelen hatalmas szabadság tör rá, hiszen most már önmaga is képes tőled fizikailag eltávolodni, és egymaga felfedezni a nagyvilágot. Mindeközben azonban megtapasztalja azt is, hogy ti ketten nem vagytok egy személy, ahogy ő ezt korábban gondolta. Ez az új felfedezés viszont könnyen megijeszti őket, hiszen minden alkalommal, mikor szem elől téveszt, zsigeri félelmet él át, hiszen attól tart, hogy az anyja, akit eddig mindig maga mellett érzett, eltűnik.
Ez az időszak a gyermek kb 8 hónapos korától másfél éves koráig tart. Szerencsére ez csak ideiglenes, addig okoz mindez félelmet a gyermekben, míg meg nem tanulja, hogy attól, hogy nem lát téged, ez még nem azt jelenti, hogy nem is létezel, tehát mikor ráébred, hogy minden alkalommal visszatér az anyukája, már nem fogja kétségbeejteni a helyzet. Az is változó, hogy egyes gyerekeket mennyire mélyen érinti ez az időszak: vannak babák, akiknél csak egy-két nap figyelhető meg a jelenség, másoknál hosszú hónapokig dühkitörések, kétségbeesett sírások jelentkeznek minden alkalommal, mikor az anyja kikerül a látószögéből.
Mik a jellegzetes tünetek?
Az addig önálló, mosolygós baba teljesen “anyás” lesz, mindenhova követi az anyukáját, csak akkor tud békésen játszani, ha közben tudja, hogy ott van mellette. Idegenekkel szemben is bizalmatlanná válhat, megfigyelhető, hogy akár az addig nagyon szeretett és naponta látott nagyszülők kezében sem marad meg. Az addig jól alvó gyermek többször kel éjszaka, csak az anyukája tudja megnyugtatni, esetleg nem is tud hosszan aludni, hiszen minden alvási ciklus között sírva keresi.
De mit is tehetünk addig?
A gyermeknél ez az időszak általában a 8. hónaptól 1,5 éves korig tart, amikor ijedté és zaklatottá válik, ha különváltok egy időre. Néhány baba nagyon erősen kötődik, így a szeparációs szorongás dühkitörések, hiszti formájában is jelentkezhet. Másoknak ez könnyedebben megy. Előbb vagy utóbb mindenképpen kinövik ezt a periódust, legkésőbb 3 éves korukra. A legtöbb, amit megtehetsz, hogy nyugalmat és teljes biztonságot adsz a gyerekednek, aki így idővel meg tudja tanulni, hogy attól még, hogy anyát nem látja, nem jelenti azt, hogy nem is létezik. A legfontosabb, hogy a baba biztonságban érezze magát, tudatosuljon benne, hogy minden alkalommal visszatérsz hozzá.